Pénzjutalommal járó vezérigazgatói dicséretben részesült 11 mozdonyvezető és tolatásvezető, akik több mint 30 vasúti kocsit mentettek ki a Keleti pályaudvaron januárban keletkezett tűznél – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel. Felidézték: január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol az egyik tárolóvágányon álló, kizárólag a vonatok előfűtésére szolgáló villamos fűtőmozdony lángra kapott, majd a tűz átterjedt egy másik fűtőmozdonyra is. A tájékoztatás szerint az eredetileg érintett két fűtőmozdonyon kívül a több mint 30 személykocsi közül csupán egy hálókocsit rongált meg kisebb mértékben a műhelyben tomboló tűz. Hozzátették: a vasutasok meggátolták a tűz terjedését, és helyet biztosítottak az oltásban résztvevő tűzoltóknak, így sikerült hamar megfékezni a tüzet, és egyetlen utas sem került veszélybe. Közölték azt is, a rendkívüli forgalmi helyzetet is gyorsan kezelték, így mindössze két óra elteltével korlátozások nélkül indulhatott újra a Keleti pályaudvar forgalma. A mentésben részt vevő egyik tolatásvezető füstmérgezés gyanújával kórházba került, de hamar kiengedték.
Kezdőlap Országos Esemény-Országos Vezérigazgatói dicséretet kaptak a Keleti pályaudvari tűz elhárításában résztvevő vasutasok
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...