Már fiatal korában sem tartozott a szebbek közé Stuart Anna brit királynő, már csak a fekte himlőnek köszönhetően is, hiszen egész életen át viselte ennek hegeit az arcán. Meg is lett a következménye.
Mindig is kívülállóként viselkedett, aki betartotta ugyan az elvárt szokásokat, szabadidejében viszont a szeretőit, vagy az italt választotta.
Siettették, hogy férjhez adják, de a gyermekáldás problémás volt. Tizenhét év alatt tucatszor elvetélt, melytől depressziós, túlsúlyos lett. Ekkor ismét a szeretőinél és az italban kereste a megnyugvást. Ekkor nevezték el Brandy nagyinak alattvalói.
Kívülálló élete viszont számos újításhoz vezetett. Mivel akkoriban ki voltak tiltva a nők Angliában a kávéházakból, illetve ráunt a reggeli sörözésre, behozta a délutáni teázás szokását, ahol a nők is megbeszélhették a dolgaikat, gyakran politikai nézeteiket. Emellett egy különleges ital is hozzá köthető, hiszen udvari orvosát, Hans Sloane-t kérte meg, hogy desszertnek tejjel keverje el a kakaót, így a csokoládés italokat is neki köszönhetjük.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A néphiedelem szerint már nem tart sokáig a tél
Ma van Gyertyaszentelő napja, a néphit szerint ilyenkor bújik elő barlangjából a medve. Ha meglátja árnyékát, visszahúzódik, mert a tél még tart, ha nem,...









