Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség két kórházi dolgozó ellen, akik a betegfelvevő pulttól kórházi ellátás helyett háziorvoshoz irányítottak egy férfit; a beteg másnap hajnalban meghalt-közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. A tájékoztatás szerint a két nő diszpécserként, illetve mentőtisztként dolgozott egy miskolci kórház sürgősségi betegellátó osztályán.A férfi 2021 szeptemberében erős hasi fájdalomra, hányásra és folyamatos csuklásra panaszkodva kereste fel az intézményt, ahol a diszpécser háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz irányította. A közlemény szerint a vádlottak megsértették a foglalkozási szabályokat azzal, hogy nem végezték el a betegfelvételt, így a sértett intézeti keretek közötti kivizsgálása sem történt meg. Szakszerű ellátás nélkül elküldték a férfit, ezzel közvetlenül veszélyeztették az életét, a testi épségét és az egészségét.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Enyhén nőtt a bírósági ügyek száma tavaly
Enyhén emelkedett 2025-ben a magyarországi bíróságokra érkezett ügyek száma ? közölte a Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az új ügyek száma csaknem elérte az 1...









