Életveszélyessé nyilvánította a rudabányácskai görögkatolikus templom kőből készült kapuját a hatóság, ezért már hónapok óta le van zárva a hívek előtt. A templomot most csak a temető felől lehet megközelíteni, ám az egyházközösség szeretné újra a főbejáratot használni. Ennek első lépése a megrepedt, megcsúszott kapu elbontása lehet. A munkálatok magas költsége miatt ezt nem tudja önerőből finanszírozni a helyi egyházközség, ezért a felújítási tervek elkészülte és az örökségvédelmi engedély beszerzése után adománygyűjtést hirdetett. Szikora Benedek görögkatolikus parókus elmondta az adományokat személyesen, perselyben és átutalással is fogadja a Rudabányácskai Görögkatolikus Parókia, hiszen cél lenne, hogy már húsvétra a lépcsősoron keresztül legyen megközelíthető a templom.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megújult a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templom
Lezárult a sátoraljaújhelyi Szent Miklós püspök Görögkatolikus Templom felújítása. A több mint egy éven át tartó folyamat végét püspöki szent liturgiával ünnepelte meg a...







