Ketten megsérültek egy ágyú tesztelése során történt robbanásban a szlovákiai, erdőháti Katonai Műszaki és Teszt Intézetben – jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a szlovák közszolgálati hírügynökség. Egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, hogy a fegyver vagy a lövedék meghibásodása okozta-e a balesetet – jelentette be a védelmi miniszter a közösségi médiaprofilján közzétett videóbejegyzésében. Hozzátette: az eset körülményei még vizsgálat tárgyát képezik, esetleges idegenkezűségre utaló jeleket egyelőre nem találtak. Kiemelte: fontos információ, hogy a rendkívüli esemény során nem robbant fel a lövedék, mert annak sokkal súlyosabb következményei lehettek volna. A mentőszolgálat közlése szerint a robbanást követően két sérült férfit szállítottak helikopterrel két különböző pozsonyi kórházba, sérüléseik mértékéről nem adtak közre információkat, ám a Bory kórház közlése szerint a hozzájuk szállított sérült állapota stabil. A tűzoltóság közlése szerint a robbanás helyszínén keletkezett tüzet megfékezték.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Feloldották a tűzgyújtási tilalmat az egész országban
Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően szombattól már sehol sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom ? közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Nébih a katasztrófavédelemmel egyeztetve...







