ByeAlex hat évig volt az X-Faktor egyik legmeghatározóbb mentora, ráadásul négyszer is az ő versenyzője nyerte meg a műsort. A 2024-es évadban azonban már nem tért vissza, ez volt az első széria, amikor nem vállalta a tehetségkutatót. Most elárulta, miért hozta meg ezt a döntést.
? Nem akartam már csinálni, mert hat év benne volt. Szép volt, jó volt, nem éreztem azt, hogy ebben már nekem van bármilyen szerepem, vagy lelkesen, érdeklődéssel tudnék én foglalkozni bárkivel. Meg azt is éreztem, hogy felnőtt egy új generáció, és azok most már nagyon jól működnek, annak megvannak az oszlopos tagjai, és szerintem most megint van egy ilyen szele az egésznek, hogy most nekik nincs szükségük a tévére, vagy azt éreztem ? kezdte a ByeAlex és a Slepp frontembere egy podcast műsorban.
Meg azt is éreztem, hogy nincsen kedvem ahhoz, hogy a jövőben azzal foglalkozzak ? mondjuk az X-Faktorban ?, hogy Manuel- vagy Azahriah-utánzatokat segítsek, és ahhoz nekem nem igazán volt kedvem, és tudtam is előre, hogy ez lesz, hogy olyanok lesznek ? fogalmazott az egykori mentor, aki annak ellenére, hogy már nincs ott az ítészek között, egyszer-kétszer mégis belenézett az adásba.
? Bele-belenézegettem a válogatóba, és azt a szelet éreztem, úgyhogy azt láttam, hogy én ehhez szakmailag már nem tudok hozzátenni. Nagyon jó volt, én imádtam, nekem rengeteget adott, úgyhogy el kellett engednem ? jegyezte meg az énekes.
ByeAlex a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy úgy érzi, jó döntést hozott, és egyébként „semmi baja nincs” az X-Faktorral, de számára véget ért ezt a fejezet.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Felállítanák a tömeges vízivás hazai rekordját
A Happy-hetet a víz március 22-i világnapjához kapcsolódóan szervezhetik az óvodák és az iskolák. A március 17-én induló tematikus egészséghéten a vízivás jótékony élettani...