A sertéstenyésztés során jelentős gazdasági veszteséget okozó vírusfertőzésekkel szemben fejlesztenek új terápiás eljárást a Szegedi Tudományegyetem szakembereinek részvételével. A kétéves kutatási programot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatja – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A sertésinfluenza jelentős gazdasági veszteséget okoz a tenyésztőknek elsősorban a fertőzött állatok súlycsökkenése és lelassult súlygyarapodása miatt. Egy új vírusvariáns bármikor megjelenhet a sertésekben, illetve fennáll annak a kockázata is, hogy az influenzavírusok átlépnek a fajhatárokon is. A nagyüzemi tartás során az influenza mellett több más vírus – így a sertés cirkovírus – is folyamatosan jelen van az állományok jelentős részében, és ezek számottevő károkat okoznak. A konzorcium által fejlesztett technológia csökkentheti a sertésállományok vírusterhelését, a fertőzések tünetei jelentősen mérséklődhetnek és így a veszteségek is csökkenthetők. A megoldás a külföldön elterjedt vakcinákkal szemben új szemléletű megközelítést honosít meg, amellyel a sertéstartó ágazat vírus elleni védekezésével kapcsolatos költségei csökkenthetők.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos A sertések vírusfertőzésével szemben fejlesztenek új terápiás eljárást az SZTE részvételével
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az európai tűzvészek miatt utazás előtt mindenki legyen körültekintő
Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is mindenki tájékozódjon, illetve legyen körültekintő - tanácsolta Orbán Anita külügyminiszter szombati Facebook-posztjában. A...









