Azt mondja, poénból változtatta meg.
Jövő héten debütál a Netflixen Chris Pratt és Millie Bobby Brown új filmje, az Elektronikus állam. A főszereplők nemrég a BuzzFeedUk-nek adtak interjút, melyben a 21 éves színésznő azt is elárulta, hogy a valódi neve nem az, mint amivel a közönsége megismerte.
A középső nevem Bonnie. Nincs benne Bobby. Mille Bonnie Brown. Ezt még senkinek sem mondtam el ? közölte a színésznő.
Amikor a mellette ülő Pratt azt kérdezte, miért eszközölte a változtatást a művészi nevéhez, Brown azt felelte, poénból.
Az új film beharangozása világszerte beindult, és Madridba is eljutott. Egy sajtóeseményen igazi úriember módjára viselkedett Chris Pratt, amikor a színésznő elé lépett, hogy utóbbi gond nélkül fel tudjon állni a helyéről a miniszoknyájában.
A felvétel egyébként az X-en és a TikTokon is megjelent, előbbin mostanra több mint 16 millió megtekintést szerzett, utóbbin pedig már legalább 25 millióan látták.
forrás: 24.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az európai tűzvészek miatt utazás előtt mindenki legyen körültekintő
Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is mindenki tájékozódjon, illetve legyen körültekintő - tanácsolta Orbán Anita külügyminiszter szombati Facebook-posztjában. A...









