Március 29-én indul a tavaszi rókavakcinázás. A vakcinázás Magyarország déli és keleti vármegyéiben kezdődik meg. Az immunizálással egyidőben ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben az érintett térségekben. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy a veszettség gyanújának jelentése jogszabályban előírt kötelezettség. Az immunizálás az érintett területeken vakcinatartalmú csalétkek kisrepülőgépekről való kijuttatásával történik.A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A veszettség fő terjesztője a nagyjából hatvanezer példányt számláló hazai állománnyal bíró vörös róka. A kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáké pedig erősen ajánlott, ugyanis a betegség a vadon élő állatok mellett egyaránt veszélyes a házi emlősállatokra, valamint az emberre is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









