Kezdőlap Színes A Húsvét-sziget felfedezése

A Húsvét-sziget felfedezése

A Húsvét-sziget, helyi nyelven Rapa Nui, világtól elzárt területére 1722-ben tette először európai ember a lábát: vezetőjük Jakob Roggeveen holland tengerész és felfedező volt, aki a Holland Nyugat-indiai Társaság expedícióját irányította, amelynek során a Csendes-óceán déli régiót térképezték fel. Roggeveen fennmaradt hajónapló-bejegyzéseinek tanúsága szerint a szigetet a hajójuk legénysége pillantotta meg először.
A Paásch Eyland, azaz Húsvét-sziget nevet azért adták neki, mert éppen húsvét környékére esett a felfedezése.
Mikor a tengerészek a szárazföldről felszálló füstöt észlelték, és ezzel megbizonyosodtak róla, hogy a sziget lakott terület, úgy döntöttek, hogy a biztonság kedvéért megfelelően felfegyverzett két kisebb hajóval (úgynevezett shalloppal) partra szállnak és körülnéznek a sziget belsejében is.
Az április 6-ai viharos és esős éjjelt még a lehorgonyzott hajókon töltötték az európaiak, majd másnap Cornelis Bouman kapitány egy arra csónakázó húsvét-szigeti lakost vitt fel a fedélzetre, akit, a leírás szerint, egészen lenyűgözött a hollandok fejlett technológiája, ezt persze közös nyelv híján csak a gesztusaiból tudták kikövetkeztetni. A hollandokat ellenben az döbbentette meg, hogy hogyan mert a férfi a rendkívül egyszerű csónakkal, egy szál evezővel közel hat kilométerre távolodni a szigettől. A szinte teljesen meztelen bennszülöttet végül útjára engedték ajándékokkal, egy ollóval, tükörrel, kék gyöngyökkel és más apróságokkal megpakolva, majd hamarosan közelebb hajóztak a parthoz. Mikor a helyszínt alaposabban szemügyre vették, akkor ébredtek rá, hogy a sziget, amit egészen addig a mások által már felfedezett Homokos-szigetnek hittek, valójában egy teljesen ismeretlen hely, amelyet nagy valószínűséggel az európaiak közül ők látogattak meg és dokumentáltak elsőként.
forrás: raketa.hu