A Kazinczy Ferenc Társaság idei legfontosabb feladatairól egyeztetett legutóbbi ülésén a szervezet elnöksége, erről közösségi oldalán számolt be Nyiri Péter, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke. A tervek szerint megjelenik a Széphalom évkönyv harmincharmadik kötete, emellett egy újabb kiadvány előkészítésén is dolgoznak. Megszervezik az Újhelyi könyvünnepet is, amelyen bábszínházi előadás, könyvbemutató és dumaszínházi program is várja majd az érdeklődőket. A város hetéhez kapcsolódva várostörténeti konferenciát is rendeznek, hiszen Sátoraljaújhely idén ünnepli várossá válásának 765. évfordulóját. A társaság emellett társszervezőként és szakmai partnerként más helyi intézmények és szervezetek programjaihoz is csatlakozik. Nyiri Péter bejegyzésében felidézte Kováts Dániel gondolatait is, miszerint a helytörténet, a táj- és népismeret, valamint az anyanyelvi kultúra szolgálata továbbra is a Kazinczy Ferenc Társaság munkájának alapját adja.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hamarosan becsengetnek Sárospatakon is
Hamarosan megkezdődik a 2026/27-es tanév, több sárospataki iskola már közzétette a tanévnyitók és az első tanítási nap legfontosabb tudnivalóit. A Sárospataki Református Kollégium Általános...









