A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati tisztújító közgyűlésén további négy évre Gyulay Zsoltot választották meg a szervezet elnökévé, két alelnöke is maradt. A közgyűlés elején Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kapott szót, aki beszédében kiemelte: jó döntés volt, hogy minél több olimpiai kvalifikációs versenyt hoztak Magyarországra, hiszen a versenyzőknek és a csapatoknak nagy segítséget jelentett, hogy hazai közönség előtt szerepelhettek, az ország pedig ?olimpiai lázban égett?.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Visszatér a legendás Lutra album
Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik...









