Közkedvelt kirándulási pont a Normafa, rengetegen emlegetik a Sváb-hegy tetején lévő helyszínt, de múltját és névadását kevesen ismerik.
Az ott elhelyezett táblán is olvashatjuk, hogy a legenda szerint maga Mátyás király is megpihent a fa alatt. Többször belecsapott a villám, mely végül a pusztulását is hozta 1927. június 19-én.
Az elterülő tisztás és a fa környéke is vonzotta az embereket, de még a Nemzeti Színház művészei is oda jártak a 19. század elején. Nyáry Páltól például ott vette át a társulat a közönség ajándékát, egy ezüst sarlót. A nagy örömben Schodelné Klein Rozália elénekelte Bellini Norma című operájának egy részét, mely után a korábbi Viharbükknek nevezett fa Normafaként lett emlegetve.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A Szerencs és Sátoraljaújhely közötti vasútvonalon késésekre kell számítani
A Szerencs és Sátoraljaújhely közötti vasútvonalon késésekre kell számítani. Délután 14 óra 4 perckor Szerencsről Sátoraljaújhelyre tartó személyvonat egyik kocsijának alján tűz keletkezett Sárospatak...