Vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a vád szerint tavaly októberben a sárospataki autóbusz-pályaudvaron bántalmazott egy buszra várakozó utast.
A vádirat szerint a férfi minden előzmény nélkül belekötött a sértettbe, majd ököllel megütötte. Ezt követően egy zárt állapotú zsebkést vett elő, és azt a sértett felé tartva verekedésre hívta ki. Az incidensnek az vetett véget, hogy a vádlott felszállt a megérkező autóbuszra és távozott a helyszínről.A bántalmazás következtében a sértett súlyos sérülést szenvedett. Az ügyészség szerint a férfi magatartása alkalmas volt arra is, hogy riadalmat és megbotránkozást keltsen a buszpályaudvaron tartózkodók körében.A büntetett előéletű vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









