Félrevezető megnevezés és tájékoztatás miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság megtiltotta a Kalóriakirály étrend-kiegészítő termékek forgalmazását, valamint kötelezte a domain-szolgáltatót, hogy függessze fel a varhegyirichard.hu weboldalon eladásra felkínált termékekkel kapcsolatos tartalmak elérését – közölte a hatóság. A tájékoztatás szerint közérdekű bejelentés alapján, próbavásárlás keretében vizsgálta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság az étrend-kiegészítő termékeket, amelyeket jellemzően közösségi oldalakon hirdet a forgalmazásért felelős, angliai székhelyű élelmiszer-vállalkozó. A szakemberek megállapították, a termékcsaládba tartozó „Zsírpusztító szérum” és „Zsírpusztító extra” megnevezésű étrend-kiegészítők egyetlen összetevőjénél sem igazolt, hogy a termékben jelenlévő mennyiségben és adagolási formában a megnevezésükkel, tájékoztatásukkal azonos hatást váltanának ki, vagy a fogyást elősegítenék. Az „Éhségűző elixír” összetevői alapján szintén nem képes a várt hatást kifejteni. A leírtak alapján már a termék megnevezések is jogsértők, hiszen azok is egészségre vonatkozó állításnak tekintendők, a kedvező hatás ugyanakkor nem igazolt – emelték ki a közleményben.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos A fogyasztóvédelmi hatóság hamis zsírpusztító szérumokat hirdető honlapot blokkolt
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Október 26-án hajnalban kell visszaállítani az órákat
Idén ősszel sem marad el az óraátállítás: 2025. október 26-án, vasárnap hajnalban 3 óráról 2 órára kell visszatekerni az órát, ezzel hivatalosan is visszatérünk...