Kezdőlap Országos Esemény-Országos A karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését

A karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését – mondta Eitmann Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogyasztóvédelmi szóvivője. A szakemberek vizsgálják többek között az árak feltüntetését, a számlaadási kötelezettség teljesítését, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, a mérőeszközök hitelességét és magát a mérést is.

Mint mondta, a leggyakoribb hiba az, hogy nem megfelelően tüntetik fel a kereskedők az árakat. Felhívta a figyelmet arra: az eladási- és az egységárat is megfelelően fel kell tüntetni, mert a fogyasztónak pontosan tudnia kell, milyen összeget kell fizetnie adott termékért.Hozzátette: még mindig előfordul, hogy nem adnak számlát a fogyasztónak, ilyenkor a kormányhivatalok munkatársai átteszik az ügyet a hatáskörrel rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.