Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én, ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel szombaton.A hazai természetvédelem egyik legsikeresebb területe a madárfajok megőrzése a tárca szerint: a túzokállomány már meghaladja – európai szinten is egyedülálló eredményként – a 2700 példányt, a kerecsensólyom fészkelőpárjai húsz év alatt 28-ról közel 200-ra nőttek, a parlagi sas is szép számban tért vissza, a kék vércse hazai állománya pedig azért is különösen fontos, mert az európai populáció 40 százaléka nálunk költ. A minisztérium közölte, hogy az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették, 5829 hektáron. Ezt követi Hajdú-Bihar vármegye,és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, ahol 2396 hektárnyit telepítettek. A Településfásítási Program, az Országfásítás részeként a rendszerváltás óta megvalósított legnagyobb belterület-fásítási kezdeményezés.
NEKED AJÁNLJUK
Figyeljünk oda a fecskékre a hideg időben
A szeszélyes tavaszi időjárás jelenleg is próbatétel elé állítja a rovarevő madarakat, köztük a fecskéket is. A hideg és csapadékos időben eltűnnek a repülő...