900 magyar diák, ezúttal 9 országból. A nyár utolsó középiskolás tábora vette kezdetét a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban. Idén már negyedik alkalommal népesítik be a középiskolások a Vár-hegy oldalát. Ez alkalommal a táborozók nagyobbik része olyan magyarországi iskolákból érkezett, ahol működnek a Rákóczi Szövetségnek középiskolai szervezetei, de természetesen a szomszédos országok diákjai valamint az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Kanada és Németország diaszpóra közösségeinek fiataljai is részt vesznek a táborban, mely sokak számára megismételhetetlen lehetőségeket jelent. A hét során változatos programok várják őket, a tábor indulásakor pedig Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár is köszöntötte őket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









