Nemcsak a fűtési szezonban, hanem a nyári hőségben is gyakran riasztják a tűzoltókat szén-monoxid miatt – közölte a katasztrófavédelem kedden a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy idén már 613 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, négyen életüket vesztették, kilencvenen pedig sérülést szenvedtek a mérgező gáztól.Felidézték, hogy vasárnap este Szolnokon egy Kolozsvári úti társasházi lakásban mentett életet az érzékelő: a meleg víz megnyitását követően szólalt meg az eszköz, de a lakásban lévő három ember azonnal szellőztetni kezdett, így nem esett bajuk.
A szén-monoxid elsősorban társasházakban okoz gondot, mert a melegben a kéményben légdugó keletkezhet, vagyis a levegő beszorul a kéménybe, emiatt a füstgáz nem tud távozni, például akkor, amikor a vízmelegítőt használjuk.









