Az áfa-visszatérítéshez a nyugdíjasok külön kártyát kapnak majd. Azt a vásárláskor kell érvényesíteni az eladónál. A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi médiában. A kormányfő a közösségi oldalára feltett videóban emlékeztetett: a kormány az áfát jó néhány termék esetében korábban csökkentette, azonban ennek tapasztalata az volt, hogy az összeg nagy része inkább a kereskedelmi hálózatokhoz került és nem azokhoz, akiknek szánták. Ezért most nem áfacsökkentést, hanem áfa-visszatérítést vezet be a kormány olyan alapvető élelmiszerek esetében, ahol az áfa még magasabb, mint 5 százalék. Ez a nyugdíjasok számára lesz elérhető, és nekik minél egyszerűbb egy módszer, annál inkább használható – tette hozzá. Tehát a kártyát majd vásárláskor le kell csippantani és érvényesíteni az eladóval, így ezzel automatikusan meg fogják kapni az összeget, ami jár nekik.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos A nyugdíjasok külön kártyát kapnak majd az áfa-visszatérítés érvényesítéséhez
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A néphiedelem szerint már nem tart sokáig a tél
Ma van Gyertyaszentelő napja, a néphit szerint ilyenkor bújik elő barlangjából a medve. Ha meglátja árnyékát, visszahúzódik, mert a tél még tart, ha nem,...









