A 2022-ben elkezdett és idén is folytatódó béremelésnek köszönhetően 2025-ben a pedagógusok átlagbére eléri majd a 844 ezer forintot – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón. A béremelés magyar és uniós forrásból valósul meg: mintegy 10 százalékát uniós pénzből, 90 százalékát pedig kormányzati forrásból finanszírozzák, a kormány erre idén 339 milliárd forintot különített el – ismertette a helyettes államtitkár. Az egyetemi végzettségű pályakezdők bére 653 ezer forint, a legjobban kereső igazgató bére pedig eléri az 1,7 millió forintot. Ezeken az összegeken felül a hátrányos helyzetű településeken dolgozó vagy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok további 20 százalékos, a hiányterületeken dolgozók pedig 7 százalékos emelésben részesültek idén – tette hozzá. A helyettes államtitkár megjegyezte azt is, hogy míg az elmúlt évtizedekben az évek száma határozta meg a pedagógusok béremelésének mértékét, most – a teljesítményértékelés bevezetésével – már a munka minőségén is múlik mindez.
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...