A rendőrségi fényképezés ? vagyis a bűnözők lefotózása ? az 1840-es évek végén indult útjára, nem sokkal a fényképezés feltalálása után. Az első dokumentált eset 1843-ra tehető Belgiumban, ahol a helyi hatóságok már próbálkoztak azzal, hogy letartóztatott személyekről portrékat készítsenek.
Az igazi áttörés azonban 1847-ben történt az Egyesült Államokban, ahol a New York-i rendőrség készítette el az első rendszeresen használt rendőrségi fényképeket. Az első fotózott bűnözők között szerepelt egy hírhedt zsebtolvaj, Alexander ?Boss? Tweed, akit ? bár évekkel később vált igazán ismertté ? már ekkor elkezdtek nyilvántartásba venni fényképes formában. A fényképezés célja elsősorban az volt, hogy a visszaeső bűnelkövetőket könnyebben azonosítani tudják ? szemben a korábban használt, gyakran pontatlan leírásokkal.
A rendszeressé vált fényképezés egyik kulcsfigurája a francia Alphonse Bertillon volt, aki az 1880-as években bevezette az úgynevezett ?bertillonage?-ot: egy módszert, amely az azonosításhoz nemcsak fényképeket, hanem antropometriai méréseket (fül, orr, ujjak mérete) is alkalmazott. Ő honosította meg a máig ismert ?szemből és oldalról? készült bűnügyi portrét is.
A rendőrségi fényképezés rövid idő alatt elterjedt világszerte, és alapvetően megváltoztatta a bűnüldözés gyakorlatát. Az arctalan elkövetők kora lejárt: a fényképezés révén a bűntények személyes arculatot kaptak, és a bűnözők örökre nyomot hagytak a nyilvántartásokban ? nemcsak tetteikkel, hanem tekintetükkel is.
forrás: agytoro.hu
