Igazán pici könyvek már régen, szinte a könyvnyomtatás kezdete óta léteznek, de olyan apró, mint Vlagyimir Anaszkin műve nincs még egy a földön.
Elképesztő elszántság és türelem kellett az elkészítéséhez, egy orosz művész pedig 5 év alatt elkészítette a világ legkisebb könyvét. Az egész belefér egy félbevágott mákszembe. Mikroszkopikus méretű alkotások már előtte is léteztek, de ennyire kicsi, amit egy kisebb tüsszentés is megsemmisít még sohasem.
Elmondása alapján a legnehezebb része az volt, hogy összeillessze a milliméter századrészénél is kisebb lapokat, melyekhez öt mikrométer átmérőjű volfrámdrótot használt. Külsősként viszont mégsem ez a legérdekesebb, hanem hogy minden lapját teleírta egy rendkívül vékonyra kiélezett hegyű fémtűvel.
Sokak szerint már inkább egy őrült művészhez hasonlítanak munkái, hiszen könyve előtt a ?házikedvencnek? tartott bolháinak készített cipőke.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









