Kezdőlap Színes A világ legrövidebb tanulmánya egyetlen szót sem tartalmaz

A világ legrövidebb tanulmánya egyetlen szót sem tartalmaz

Arról szól, hogyan lehet legyőzni az írói válságot. A tudomány történetének legrövidebb tanulmánya a The Unsuccessful Self-Treatment of a Case of ?Writer’s Block? (Az írói válság öngyógyításának sikertelen kísérlete) címmel jelent meg 1974-ben a Journal of Applied Behavior Analysis nevű folyóiratban. A publikációt Dennis Upper klinikai pszichológus nevéhez írta, vagy inkább nemírta, hiszen a cím és egy lábjegyzet kivételével egyetlen szót sem tartalmaz.
A publikáció arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy az írói válság legyőzésének egyik módja lehet az, ha az ember egyszerűen csak az üres lapot bámulja. A szerző szerint, ha az ember elég sokáig nézi az üres lapot, talán sikerül áttörni ezt a mentális blokkot. Ez a megközelítés egy olyan tudományos írást eredményezett, amely egyetlen szó nélkül is mély gondolatokat ébreszt. Upper pedig ezzel egy olyan példát mutatott a tudományos világ ? némi túlzással élve ? mindig komoly és szigorú közösségnek, amely nemcsak szórakoztató, hanem inspiráló is, hiszen a tudományban sem kell mindig minden szónak komolynak és formálisnak lennie.
A tanulmány egy humoros, pozitív értékelést kapott, amelyet a cikkel együtt publikáltak – ez látható a lábjegyzetben.
?Nagyon alaposan átvizsgáltam ezt a kéziratot citromlével és röntgensugarakkal, és nem találtam benne egyetlen hibát sem, sem a felépítésében, sem az írás stílusában. Javaslom, hogy változtatás nélkül kerüljön kiadásra. Egyértelmű, hogy ez a legösszeszedettebb kézirat, amit valaha láttam ? mégis elegendő részletet tartalmaz ahhoz, hogy más kutatók megismételhessék Dr. Upper kudarcát. Azokkal a kéziratokkal összehasonlítva, amelyeket általában kapok Öntől, és amelyek tele vannak bonyolult részletekkel, ezt öröm volt átnézni. Biztosan találunk ennek a tanulmánynak helyet a folyóiratban ? talán egy üres oldal szélén.?
Tehát a tudomány is lehet vicces, még akkor is, ha egy olyan komoly problémát dolgoz fel, mint például az írói válságot ? a tanulmányt egyébként meglehetősen sokszor idézték, a Google tudományos keresője, a Google Tudós szerint több mint 120 hivatkozás kapcsolódik hozzá.
forrás: player.hu