Kezdőlap Színes A vízilovak időnként valósággal repülnek

A vízilovak időnként valósággal repülnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Apró, de meglepő tény egy hatalmas állatról, hogy jobb atléta, mint gondolnánk. Videofelvételek elemzése során ugyanis a csapat azt állapította meg, hogy a vízilovak a futásuk alatt, az idő 15%-ában mind a négy lábukkal elhagyják a talajt. Ezzel a vízilovak a nagytestű állatok atlétikai bajnokságában az elefántok és az orrszarvúak közé állhatnak a dobogóra: az elefántok ugyanis soha nem hagyják el teljesen a talajt, míg az orrszarvúak képesek egyaránt sétálni, ügetni és vágtatni. A kutatást John Hutchinson, az evolúciós biomechanikára szakosodott professzor vezette. A vízilovak tanulmányozása egyébként különösen nehéz feladat volt, mivel ritka veszélyes állatokról van szó, akik éjszakai életmódot folytatnak. Az adatgyűjtés során Emily Pringle, Hutchinson hallgatója, vízilovakat filmezett az észak-yorkshire-i Flamingo Land üdülőhelyen, ahogy azok az istállójuk és az itatóhelyük között mozogtak. A kutatóknak 32 vízilótól összesen 169 futási ciklust sikerült videóra venniük. Az elemzés során a kutatók megállapították, hogy a vízilovak általában csak akkor futnak nagy sebességgel, ha egy másik víziló üldözi őket, ami a dominancia jele. Azt is felfedezték, hogy amikor a vízilovak maximális sebességgel futnak, a lépéseik bizonyos pontjain mind a négy lábukat egyszerre emelik el a talajtól – ez az esetek 15%-ában fordul elő, és alkalmanként körülbelül 0,3 másodpercig tart. A hím vízilovak átlagosan egyébként 1500 kg-ot, a nőstények pedig 1300 kg-ot nyomnak, és egy ilyen nagy állathoz képest meglepően gyorsan futnak – egyes példányok akár 30 km/órás sebességet is elértek.

Forrás: Rakéta