Kezdőlap Országos Esemény-Országos Adventi gyertyagyújtással hívott országos összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet

Adventi gyertyagyújtással hívott országos összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet

Adventi gyertyagyújtással hívott országos összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap Budafokon, ahol Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója gyújtották meg az adventi koszorú első lángját. A hétköznapokban családok százainak nyújt segítséget, nagy adventi gyűjtőakciójuk. Az élelmiszercsomagokon, vagy a gyermekeknek szánt ajándékcsomagokon keresztül olyasmivel is megajándékozzák őket, amire a legnagyobb szükségük van: együttérzéssel, törődéssel és szeretettel-mondta Lévai Anikó. Egész éves tevékenységükről szólva elmondta: évente 300 ezer ételt osztanak ki, 300 lakhatásukat vesztett családnak nyújtanak menedéket intézményeikben, és 3000 rászoruló gyermek felzárkóztatását segítik fejlesztő foglalkozásokkal.Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató a december 31-ig tartó adventi összefogás részleteiről szólva elmondta: a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 500 forinttal bárki adakozhat. Emellett lehetőség van online adományozásra a segelyszervezet.hu oldalon, ahol segélyakcióikról is tájékozódhatnak.