Ma már nem kérdés a pontos idő, az óraeltolódásoktól függetlenül is mindenhol egyformán számoljuk az eltelt időt. Persze kivétel itt is akad, sőt, régen ez bevett szokás volt.
Egészen az ókori Rómáig kell visszatekinteni ahhoz, hogy megértsük a lényegét. Igaz, ők is 12 órára osztották a napot, de ezek hosszúsága gyakran változott.
A nyári napforduló alatt átlagosan 15 órán át süt a nap, míg a téli napforduló idején ez körülbelül csak 8 óra. A különbség áthidalása érdekében úgy döntöttek, hogy vízórával számolják az eltelt időt. A leghosszabb és a legrövidebb napot is 12 egységre osztották, vízórával lemérték, majd ahhoz igazítva számoltak.
Júniusban így 75 percesek voltak az órák, míg télen ezek 44 percesre csökkentek, így hidalva át a különbséget. Ezeket 12-vel felszorozva mindig kijött a nap pontos hosszúsága.
Nem igazán hallani erről, pedig a hagyományokhoz komolyan ragaszkodó Athosz-hegyen máig használják ezt a módszert, ott most is vízórával figyelik a változó hosszúságú órákat.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









