Az öregedés elleni küzdelem ősidők óta jelen van minden civilizáció életében, Európában az idők során számos fortélyt, növényt, italt és anyagot vetettek be a fiatalság megőrzése érdekében. A XVI. századi Franciaországban különösen népszerű terápiának számított az aranyivás ? igaz, a nemesfém kisebb-nagyobb dózisokban való alkalmazására már az ókorban is található példa (abból a hitből kiindulva, hogy az idő nem tesz benne kárt, ép marad, nem pusztul el.) Id. Plinius például fekélyek és szemölcsök gyógyítására ajánlotta kenőcsként, de már Egyiptomban is hittek varázserejében.
Az alkimisták megjelenésével ? akik elsőként tették folyékonnyá a szilárd fémet ? aztán rengeteg ?recept? készült a vágyott örök fiatalság elérésére, így a XVI. században kezdett elterjedni az aranyivás szokása; az orvosok és kuruzslók sok betegség kezelésére ? például epilepszia, különböző elmebajok ? javasolták az ivókúrát. (A fiatalság megőrzésére persze sok más gyógymódot is kitaláltak, a skorpióolajtól kezdve a pókhálóból készült kotyvalékig.)
A kor leghíresebb aranyfogyasztója Diane de Poitiers (1499?1566, jobb oldali képünkön), II. Henrik király kegyencnője, akinek szépségét (és látszólagos kortalanságát) még a hatvanas éveiben csodálták. Nemrég hajának vizsgálata megerősítette a gyanút, hogy halálát az olvadt arany által okozott krónikus mérgezés okozta.
forrás: agytoro.hu
