Kezdőlap Színes Anthony Hopkins nem tartja a lányával a kapcsolatot

Anthony Hopkins nem tartja a lányával a kapcsolatot

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A karácsonyhoz tökéletesen passzoló filmben szerepelt legutóbb a szilveszterkor már a 87. születésnapját ünneplő színészóriás Anthony Hopkins. A Netflixen már látható a bibliai történetet feldolgozó, Mary című alkotás, amely Szűz Mária történetét beszéli el. A filmben Anthony Hopkins alakítja Heródest, a betlehemi gyermekmészárlást elrendelő királyt, amely elől József és Mária Egyiptomba menekült a kis Jézussal. A Walesben született, de évtizedek óta Kaliforniában élő legenda máig élvezi a színészi munkát. Nemcsak hogy nem jutott még eszébe nyugdíjba vonulni, de évi több filmet is forgat, sőt idén többek közt egy történelmi tárgyú sorozatban is szerepelt. Ha vége az ünnepeknek, máris új munkákra készül.
Emellett az otthonából is előszeretettel szórakoztatja a közönséget. Hiába van már közelebb a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, az Instagram-oldala kifejezetten jópofa. Hol egy kis tánccal, hol zongorázással, hol egyszerűen bohóckodással csempész vidámságot a hétköznapokba. Bár a felvételeken a produkciókat rögzítő illető nem látszik, az nem más, mint Hopkins imádott felesége, a kolumbiai születésű StellaŹ Arroyave. A 69 éves asszony immár több mint két évtizede a színész társa, 2003-ban házasodtak össze, miután egy régiségkereskedésben találkoztak. Stella antik bútorokat árult, amikor az akkor még az előző házasságában élő sztár bement a boltba szétnézni ? a többi már történelem.
Az ünnepek alatt híres barátok fordulnak meg náluk, mint pl. a közelben élő PierceŹ Brosnan a feleségével, vagy épp Salma Hayek, aki jó barátságban van Stellával, de Hopkinsszal is. És a rokonlátogatás sem marad el, állandó vendég például Stella unokahúga, Tara Arroyave,Ź aki egyben amolyan fogadott gyerekük.
Van azonban egy közeli családtag, aki jó ideje nem karácsonyozik együtt HopkinsŹszal: az első házasságából született egy szem lánya, a 66 éves Abigail,Ź aki dzsesszŹénekes és színész lett. Híres apjával hosszú évek óta nem tartják a kapcsolatot, és bár korábban próbálkoztak, hogy felvegyék a fonalat, ma már eltávolodtak egymástól. HopkinsŹ azt sem tudja, született-e unokája. ?Fogalmam sincs, nagypapa vagyok-e? ? mondta erről. Amúgy Abigailnek állítólag nincs gyereke ? ebben talán az is közrejátszott, hogy a saját kislánykorát eléggé megkeserítette az apja hiánya.
forrás: story.hu