A Magyar Tudományos Akadémia megbeszéléseket kezdeményez a Tisza Párt vezetőivel és szakértőivel, olvasható az Akadémia honlapján közzétett közleményben. A dokumentum szerint az MTA egyetért a párt programjában megfogalmazott több célkitűzéssel, különösen a kutatói együttműködések bővítésével és az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés erősítésével. Fontosnak tartják továbbá az egyetemek és kutatóintézetek autonómiáját, valamint átlátható működését. A közleményt Freund Tamás és az Akadémia vezetői írták alá. Az MTA jelezte: szakmai tudásával kész támogatni az új kormány tudománypolitikai munkáját, és minden releváns információt és elemzést elérhetővé tesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Már elérhetőek a Kutatók éjszakája idei programjai
Már elérhetők a Kutatók éjszakája hivatalos honlapján a szeptember 25-én és 26-án országszerte megrendezendő eseménysorozat programjai. A szervezők szerint Magyarország több tucatnyi településén több...









