A színész szerint az emberek sokszor még a győzteseket is elfelejtik, nemhogy a jelölteket.
Noha néhány hónap még hátravan a 2025-ös Oscar-gáláig, már most is sokan találgatják, kik kerülhetnek be a jelöltek közé. Így például Samuel L. Jackson legújabb munkáját, a Netflixen nemrég bemutatott A zongoraórát is azon alkotások közt emlegetik, amelyek versenybe szállhatnak például a legjobb filmnek járó szobrocskáért. A színész most ezzel kapcsolatban szólalt meg kissé viccelődve.
Jackson ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy bár sokan azt mondják, már maga a jelölés is elismerés, valójában nem az: csak maga az Oscar-díj számít annak. Hozzátette, a közönség néha még egy-egy győztest is elfelejt, nemhogy azokat, akik csupán a jelölésig jutottak. Persze ez csak egy vélemény a sok közül, de szavaira érdemes odafigyelni. Sikeres pályafutása során rengeteg remek szerepet alakított nagyszerűen, de Oscar-jelölésig csak a Ponyvaregénnyel jutott a legjobb mellékszereplő kategóriában, díjra váltania nem sikerült.
2022-ben életmű-Oscarral díjazták, a mostani beszélgetés során ezt is érintette. Úgy fogalmazott, egyáltalán nem úgy fogja fel, hogy ez egy ?tiszteletbeli? díj, hanem pontosan ugyanannyira örült neki, mint egy rendes, fő kategóriában elnyert szobrocskának:
Kiérdemeltem. Megdolgoztam érte. Talán négy olyan esetre is rá tudnék mutatni, amikor nyernem kellett volna, vagy legalább a jelöltek között kellett volna lennem, de elfogadtam, hogy nem így lett. Ez az enyém, megkaptam, rajta van a nevem.
forrás: instylemen.hu