A Massachusettsi Műszaki Egyetemen kérték fel a hallgatókat, hogy ötleteljenek, demonstrálják mivel lehetne megmutatni a számítógép erejét, találékonyságát. Kiemelkedő felvetéssel állt elő Steve Russel és két társa, ugyanis ők egy űrcsatát akartak megjeleníteni, sőt irányítani. Az ötlet annyira megtetszett a tanároknak is, hogy mögéjük állva, elkészült az első közismert játék.
Meg kell említeni az első olyan programot, amely egy 2 dimenziós teniszjátékot szimulált egy pici kijelzőn. Ez viszont nem volt mindenki számára elérhető.
Így is egy kisebb szekrény méretű gép kellett ahhoz, hogy az első elterjedtebb játékot kipróbálhassa valaki, amely a Spacewar volt.
Az akkoriban még miniszámítógépnek nevezett PDP-1 nem csak lyukkártyákkal volt képes ?kommunikálni?, hanem már egy kör alakú katódsugárcsöves képernyő is tartozott hozzá.
Maga az űrhajó, egy háromszög volt a képernyő közepén, körülötte pedig a mozgó pontok a széteső meteorok. Ezek kikerülése, szétlövése volt a cél minél hosszabb ideig.
Azonnal legendává vált, pár évre rá már külön automata is készült hozzá, ezernyi klónja és átdolgozása született. Ma már csak 3 darab olyan számítógép van, ami megegyezik az eredetivel, ezek különböző múzeumokban pihennek.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szent Liturgia a Szent Péter és Szent Pál Görögkatolikus Templomban Sárospatakon
Húsvétvasárnap alkalmából Sárospatakon a Szent Péter és Szent Pál Görögkatolikus Templomban Szent Liturgiát és Pászkaszentelést végzett Pál Miklós görögkatolikus parókus. Húsvét a keresztények legnagyobb...