Tavaly Belgiumban 3991 beteg döntött az eutanázia mellett, ez 16 és fél százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – derült ki a belga eutanáziaellenőrző és -értékelő bizottság adataiból. A legjelentősebb növekedés azok körében figyelhető meg, akik egyszerre több betegséggel is küzdöttek. Az eutanázia általi halálozás Belgiumban az összes haláleset 3 és fél százalékát teszi ki. A bizottság eutanáziaeseteinek száma évek óta emelkedik, tavaly 15 százalékos növekedést regisztráltak. Az eutanáziát kérők többsége időskorú, 72 és fél százalékuk 70 év feletti, míg 43 százalékuk 80 évnél idősebb volt. A fiatalabb korosztályban ez az arány továbbra is alacsony, a 40 év alatti betegek csupán 1 százalékát tették ki. Egy kiskorú esetében is hajtottak végre eutanáziát, amellyel a 2014-es törvénymódosítás óta hatra emelkedett a kiskorúaknál történt beavatkozások e száma.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Közeleg a Petefészekrák Világnapja
A Mályvavirág Alapítvány hivatalos közösségi oldalán a közelgő Petefészekrák Világnapja alkalmából erre a betegségre kívánja felhívni a figyelmet. Mint írták, a petefészekrákot az esetek...