Tárgyalást tartott a közelmúltban a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2022 júliusában kővel dobott meg egy mentőautót Körömben. A vádirat szerint a terhelt kiabálva szaladt a mentőautó gépjárművezetője irányába, mivel tudta, hogy az autóban tartózkodó élettársát be akarják vinni a kórházba. A vádlott körülbelül 1-2 méterre lehetett a sofőrtől, mikor fenyegetések közben puszta kézzel, több alkalommal ráütött a gépjárműre. A közfeladatot ellátó személy megpróbált beszállni a mentőautóba, de ekkor a vádlott bevágta előtte a gépkocsi ajtaját, majd mikor az ott tartózkodó személyek elhúzták onnan a vádlottat, akkor felvett a földről egy nagy betondarabot, és azt abba az irányba dobta, ahol az időközben a vezetőfülkében helyet foglaló mentős ült. A vádlott cselekménye következtében megrongálódott a mentőautó szélvédője, belső tükre, a jobb első ajtóüveg, valamint az esőérzékelő, melyeket cserélni kellett.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A szerdai az idei első nyári nap
Szerdán először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon a 25 Celsius-fokot, ezzel a szerdai az első nyári nap az évben - közölte a HungaroMet Zrt....