Bevált és nagyobb biztonságot ad az új ügyeleti rendszer – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán a legfontosabb ellátási adatokat ismertetve. Rétvári Bence tájékoztatása szerint az új országos, egységes ügyeleti rendszerben már több mint 901 ezer beteget láttak el. Tízből kilenc esetben az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett – tette hozzá. Az ellátottak közül 80 ezer beteget kellett további szakellátásra vagy kórházi felvételre irányítani, 85 ezer esetben csak telefonos tanácsadásra volt szükség, 748 ezer beteget az ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, továbbá 58 ezer beteghez ment ki az ügyeleti kocsi – sorolta. Hozzátette: az ügyeleti autók már több mint egymillió kilométert tettek meg. A 1830-as ügyeleti telefonszámon a segítő telefonbeszélgetések átlagos időtartama 2 perc 38 másodperc volt – írta Rétvári Bence.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Egymillió 252 ezer ember vett részt a nemzeti konzultációban
A nemzeti konzultációban 1 millió 252 ezer ember vett részt, ami azt mutatja, hogy a magyar közéletben, "van szufla, van érdeklődés", ez pedig a...