Channing Tatum elképesztő fizikai átalakuláson esett át legújabb filmje, a Besurranó kedvéért. A 45 éves színész egy korábbi szerepéhez felszedett némi izmot, és most ezt szerette volna leadni, ám a forgatás során csak úgy olvadtak le róla a kilók, végül több mint 30 kilogrammal lett kevesebb. A világsztár egészségéért már a stáb is aggódni kezdett, de Tatum kijelentette, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen extrém súlyváltozást vállalt.
A Magic Mike sztárja, Channing Tatum a Besurranó című film forgatására brutálisan átalakult: míg a forgatás kezdetén 110 kilogrammot nyomott, a végére már 78 kilóra fogyott le. A színész ebben a valós történeten alapuló bűnügyi vígjáték-drámában Jeffrey Manchester szökött fegyenc szerepét játssza el, aki hónapokig bujkált egy amerikai játékbolt falai között, ám Tatum nemcsak a karakter életmódját, hanem annak fizikumát is szerette volna hitelesen ábrázolni.
Ő egy nagyon vékony fickó. Egyáltalán nem olyan masszív testalkatú, mint én ? mondta Channing Tatum a Varietynek adott interjújában.
Noha nem ez volt az első alkalom, hogy Channing Tatum extrém fizikai átalakuláson esett át egy szerep kedvéért, most elhatározta: ez volt az utolsó.
forrás: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megérkezett az idei adventi villamos Miskolcon
Lehullt a lepel: advent első vasárnapján elindult a Miskolci Adventi Villamos, amely idén is ünnepi díszben kápráztatja el a járókelőket. A mélybordó, mélyzöld és...







