A szombati rekordot jelentő nézőszámmal 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a debreceni Campus Fesztiválra, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával – értékelték a szervezők a szombat éjszaka véget ért rendezvényt.
Közleményükben azt írták: az idei Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16-20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a zárónap valódi csúcspontként vonul be a Campus történetébe, a programok minden korábbinál nagyobb tömeget vonzottak megdöntve 17 év látogatói rekordját.A közlemény kiemeli: a fesztivál szerdai nyitófogadásán 16 millió forint gyűlt össze a Mentsük meg Benit Alapítvány javára, amellyel a debreceni kisgyerek gyógykezeléséhez járulnak hozzá.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Visszatér a legendás Lutra album
Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik...









