Kezdőlap Színes Cannes – Tom Cruise visszatért

Cannes – Tom Cruise visszatért

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több száz rajongó fogadta szerda este Tom Cruise-t a cannes-i fesztiválpalotánál, aki a legújabb Mission: Impossible-film világpremierjére érkezett a teljes szereplőgárdával. Az amerikai akciósorozat nyolcadik és egyben záró részét a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjában, versenyen kívül mutatták be.Az autóból kiszálló Tom Cruise, a stábtagokkal és színészkollégáival együtt, felvonult a vörös szőnyegen, miközben a sorozat legendás főcímdalát egy zenekar és egy DJ játszotta a fesztiválpalota előtt.

A Mission: Impossible – A végső leszámolás című zárófejezet csaknem háromórás, és az alkotók ígérete szerint a rajongók minden kérdésükre választ kapnak az 1966-ban még televízión kezdődött, majd 1996-ban Brian De Palma által mozifilmen folytatott sorozat utolsó részében, amelyben Tom Cruise ismét számos kaszkadőrmutatványt hajt végre. Az első nyilvánosságra hozott részletek szerint a filmsztár ezúttal egy kisrepülőgép szárnyába kapaszkodva repül, illetve a tenger mélyére merülve egy tengeralattjáróba jut be.