Csütörtökön, március 20-án 10 óra 1 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be ugyanis a nap-éj egyenlőség – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.A nap-éj egyenlőség dátuma azért „csúszkál”, mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki – ismertették.A HungaroMet Zrt. arra is kitért, hogy a nap-éj egyenlőség idején – az elnevezés ellenére – pontosan nem, legfeljebb csak majdnem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Közeleg a Petefészekrák Világnapja
A Mályvavirág Alapítvány hivatalos közösségi oldalán a közelgő Petefészekrák Világnapja alkalmából erre a betegségre kívánja felhívni a figyelmet. Mint írták, a petefészekrákot az esetek...