Hiába van hátra még közel másfél év a Bosszúállók: Ítéletnap 2026. december 18-ai megjelenéséig, a rajongók már most számolják vissza a napokat addig. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a Marvel egy olyan mértékű sztárparádéval készül, amire eddig sosem volt példa a mozitörténelemben. Robert Downey Jr., Pedro Pascal, és Chris Hemsworth mellett még olyan legendák is láthatóak lesznek a filmben, mint Ian McKellen vagy Patrick Stewart. A mérföldhosszúságú stáblista persze itt még nem ér véget, és a stúdió további nagy nevekről ránthatja le a leplet nemsokára. Ezek között az A-listás akcióhősök között felbukkanhat majd Ryan Reynolds szószátyár halálosztója, Deadpool is. Erről árulkodik leglábbis a színész legutóbbi bejegyzése.
Végre elérkezhet a nap, amire Deadpool 2016-os eljövetele óta várnak a Marvel rajongói, azaz a piros hacukás, poéngyáros szuperhős végre beléphet a sztárligába, és csatlakozhat az első számú igazságosztó gárda, a jövőre új filmmel jelentkező Bosszúállók közé. Az erre vonatkozó híresztelések ugyan már évek óta fellelhetőek a közösségi médiában, de a pletykák az elmúlt hetekben, napokban egyre hangosabbak lettek. Erre reagált most a karakter megformálója, Ryan Reynolds a közösségi oldalán, ahol bármiféle magyarázat nélkül posztolt egy képet.
A fotón a Bosszúállók csapatának logója látható, és ahogy azt Deadpool karakterétől elvárható, nem hagyhatta ki, hogy rá ne firkáljon valamit. Történetesen egy olyan szimbólumot, ami már most azt jelzi előre az egész fanbázisnak, hogy a Bosszúállók katonás rendjébe Ryan Reynolds figurája magával hozhat némi rendbontást és káoszt.
forrás: borsonline.hu
NEKED AJÁNLJUK
15 éves a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör
Idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör. A civil szervezet az elmúlt másfél évtizedben a katonai és helyi hagyományok kutatásában,...