Kezdőlap Kiemelt Díjazták az Édes anyanyelvünk verseny legeredményesebb diákjait

Díjazták az Édes anyanyelvünk verseny legeredményesebb diákjait

Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzásával kezdődött, majd ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztóval folytatódott az 54. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjének zárónapja. Október 18-án, vasárnap reggel Széphalomban adták át a megmérettetés elismeréseit. Az Anyanyelvápolók Szövetségének könyvjutalmát huszonhat diák érdemelte ki. A jutalmakat Kovács Zsuzsanna, a szövetség irodavezetője nyújtotta át. Sátoraljaújhely város plakettjét és a hozzá járó pénzjutalmat huszonhét tanuló kapta meg Szamosvölgyi Péter polgármestertől. A díjazottak között többek között debreceni, győri, budapesti, székesfehérvári és kisvárdai diákok is voltak. A bírálóbizottság a kiváló írásbeli, szóbeli, valamint összetett teljesítmények elismeréseként két versenyzőt, egy székesfehérvári és egy zalaegerszegi diákot részesített különdíjban. Az elismeréseket szintén Szamosvölgyi Péter adta át. A résztvevőkkel Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, a Kazinczy-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke osztotta meg értékelő gondolatait. Az ünnepségen több szervezet is különdíjjal jutalmazta a versenyzőket, és elismerték a kiemelkedő felkészítő munkát végző pedagógusokat is.