Szaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump-Putyin találkozó az új amerikai adminisztráció idején – ezt Donald Trump amerikai elnök közölte újságírókkal a Fehér Házban. Szavai szerint a szaúdi vezetéssel mind ő, mind az orosz elnök jó viszonyt ápol, ezért Szaúd-Arábia alkalmas helyszín lehet. Az elnök szerint az orosz-ukrán háborúban a „nem túl távoli jövőben” létrejöhet a tűzszünet. Arról is beszélt, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok 350 milliárd dollárt juttatott Ukrajna számára, miközben a közvetlenül szomszédos Európa 100 milliárdot. Donald Trump kifogásolta, hogy az Egyesült Államok Joe Biden vezetése alatt nem kölcsönként nyújtotta a támogatást Ukrajna számára, ahogy azt Európa tette. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak a jövőben is szándékában áll segítséget nyújtani Ukrajnának, de ehhez biztosítékot akar.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Csapadékra várnak az őszi vetések
Nagy szüksége lenne csapadékra az őszi vetéseknek, erre hívja fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. legfrissebb agrometeorológiai elemzése. Az elmúlt hetekben alig esett eső,...









