Nem mindennapi kalandra készül a 19 éves ásotthalmi Patrik ? írta a Szeged365. A kalandvágyó fiatalember 15 éves kancájával 400 kilométeres útra indul egy nemes cél érdekében. Koszonits Patrik a fejébe vette, hogy idén nyáron a szamara társaságában indul a túrára. Így szeretné felhívni az emberek figyelmét a nagyszerű állatokra. Szamarát, Fannit a szüleitől kapta, és szerelem volt első látásra. Mivel Patriknak álma megvalósításához tőkére lenne szüksége, úgy gondolta, Fannival útrakel, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen nagyszerű állatok is a szamarak, és azért is, hogy adományokat gyűjtsön, melyből meg tudja valósítani rezervátumát. A célállomása Győr-Moson-Sopron vármegyében Rábatamási környéke. A fiatal gazda előtt több, mint 400 kilométeres táv megtétele áll, ami vadregényes tájakon át vezet a Kéktúra útvonal mentén, napi 20-25 kilométer megtételével számol. Fontos számára, hogy az állatot ne terhelje túl, és az időjárás viszontagságaihoz is alkalmazkodni kell
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
György herceg egyetlen mozdulattal megnevelte a rakoncátlan Lajost a Buckingham-palota erkélyén
Megtartották Londonban a Trooping the Colour rendezvényt, amin hagyományosan a brit uralkodó születésnapját ünneplik. A királyi család valamennyi fontos tagja felbukkant, galériában már megmutattuk...