Egy éve indult a vállalati e-autó program: 2024. február 5. óta pályázhatnak a hazai gazdasági társaságok állami hozzájárulásra tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közösségi oldalán. A tájékoztató szerint a 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 22 milliárd forintra érkezett már igény. A fennmaradt forrásmennyiségből 2025 március végéig kérhetnek támogatást a cégek. Az elektromos autók helyi légszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetésük és karbantartásuk olcsóbb, mint benzines-dízeles társaiké. Elterjedésük a környezet megóvása mellett a települési életminőséget is javítja, vállalkozásaink versenyképességét is erősíti. A program indulása óta eltelt egy évben 4871 vállalkozás kért összesen 22,2 milliárd forintot 5727 gépkocsi megvásárlásához.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...