Nagyobb pénzügyi tartalékkal rendelkeznek és jobban spórolnak a csehek, mint korábban – derült ki egy országos felmérésből, melyet az MTI is közölt. A cseh háztartások egyharmada tesz félre havonta több mint 5 ezer koronát, ez 80 ezer forintnak felel meg. Ez öt százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A megkérdezett háztartások 11 százaléka nem tesz félre semmit és ugyancsak 11 százalék az ezer koronánál kevesebbet megtakarítók aránya, ami 16 ezer forintot jelent. Ugyanakkor a pénztartalékok nélküli családok aránya a tavalyi 14 százalékról 10 százalékra csökkent. Pénztartalékkal rendelkezni alapvető fontosságú a váratlan problémák, helyzetek megoldásakor. A csehországi körülmények között a pénztartaléknak el kellene érnie a család legalább három, de ideális esetben inkább hat havi folyó kiadásainak összegét ? mutattak rá a közleményben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Van egy hatalmas gyémántbánya, ami képes beszippantani a felette elrepülő helikoptereket
Az Oroszország kelet-szibériai területén fekvő Jakutföldön, vagyis a zord szibériai vidék közepén tátong egy hatalmas lyuk. Igazából nem is egy lyuk, hanem a világ...