Kerékpáros balesetek, kisebb koccanások, útról letérések és egy fának ütközés is szerepel a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság elmúlt havi közlekedési eseményei között. Sáfrányos György rendőr alezredes, a közlekedésrendészeti osztály vezetője a Zemplén Médiacentrumnak elmondta: májusban összesen 19 esetben volt szükség rendőri intézkedésre, ezek közül hat személyi sérüléssel járt. Hozzátette, hogy a jó idő beköszöntével egyre több kerékpáros jelenik meg az utakon, ezért minden közlekedőtől fokozott figyelmet kérnek. Mint mondta, több baleset is megelőzhető lenne kellő körültekintéssel és a közlekedési szabályok betartásával.
NEKED AJÁNLJUK
Made in Hungária című darabot adta elő Sátoraljaújhelyben a miskolci Jezsuita...
Egy éve Az Egri csillagok című musicalt mutatta be Sátoraljaújhelyen a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium MAGIS Kórusa nagy sikerrel. Most egy másik zenés darabbal...








