Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Egyre kevesebb magyar tud félretenni

Egyre kevesebb magyar tud félretenni

Egy friss, kilenc országra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint egyre több magyar számára jelent komoly kihívást a megélhetés. A felmérés alapján a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem tud megtakarítani, vagyis fizetéstől fizetésig él ? ez az arány évről évre nő.

A Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az IPF megbízásából készült kutatás szerint a magyarok közel fele legfeljebb jövedelme 20 százalékát tudja félretenni, de sokan még ezt sem. Különösen nehéz helyzetben vannak az idősebbek, a nők, az alacsonyabb végzettségűek, és a falvakban élők.

A nők 32 százaléka mondta azt, hogy semmit sem tud félretenni, míg a férfiaknál ez az arány 20 százalék. A fiatalabb korosztály, a 18?34 évesek valamivel jobban állnak, de itt is minden hetedik ember megtakarítás nélkül él.A kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság közel harmada alkalmanként, ha tehette, megpróbált félretenni, de csak kevesen ? mindössze 12,6 százalék ? képesek rendszeresen, tudatosan megtakarítani hónapról hónapra.A szakértők szerint ez a pénzügyi kiszolgáltatottság nemcsak gazdasági, hanem komoly társadalmi következményekkel is járhat, hiszen sokaknál már egy váratlan kiadás is krízishelyzetet okozhat.