Elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A közlemény szerint március 26-ától hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai, amelynek köszönhetően már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonaik korszerűsítésére. A program keretében a jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint maximum 6 millió forintos, kedvezményes kamattámogatott hitelben részesülhetnek. A támogatási kérelmek a Magyar Államkincstárhoz nyújthatók be elektronikusan, személyesen vagy postai úton. A kormány kiemelt célja az otthonteremtés, a vidéki otthonok értékének és az ott élők életminőségének növelése, ezért is ilyen széleskörű a Vidéki Otthonfelújítási Program, ami a magyar települések több mint 90 százalékát érinti, azaz mintegy 2900 településen elérhető.
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tilos hulladékot égetni a kandallóban, akár százezres bírságot is kaphatunk
Ahogy hűvösre fordult az idő, egyre többen gyújtanak tüzet kandallójukban vagy kályhájukban. Fontos azonban, hogy csak természetes eredetű, tiszta tüzelőt ? például száraz tűzifát,...