Kezdőlap Országos Közrend-Országos Elfogták az úgynevezett Motherless-ügy elkövetőjét

Elfogták az úgynevezett Motherless-ügy elkövetőjét

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kibernyomozói német kollégáikkal közösen Berlinben fogták el az úgynevezett Motherless-ügy elkövetőjét. Azt a férfit, aki egy weboldalon olyan képeket osztott meg, amelyek nőket ábrázoltak különböző kegyetlen helyzetekben. A nyomozó iroda a police.hu oldalon arról tájékoztatott, hogy jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adat kezelésével elkövetett személyes adattal visszaélés miatt indított eljárást. A szóban forgó weboldalon a fiók tevékenységére tavaly augusztusban egy fórumon közzétett bejegyzés hívta fel a figyelmet, ugyanis több magyar nőt is felismertek a feltöltött fotókon. Tömeges felháborodást váltott ki a közösségi médiában az eset. A férfi bemutatkozó szövegében az szerepelt, hogy az általa feltöltött lányok nagy részét ismeri. Az adatgyűjtés és a sértettek vallomása alapján a nyomozók olyan információ birtokába jutottak, hogy a gyanú szerint a képeket egy Berlinben tartózkodó magyar férfi tölthette fel a weboldalra. A nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként február 6-án a nyomozók elfogták a férfit, és lefoglalták digitális eszközeit. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit. Az ügyben a nyomozó iroda és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak: a két hatóság közötti együttműködés folytatódik a további sértettek felkutatása és a még szükséges nyomozati cselekmények végrehajtása érdekében. A közlemény szerint az eset kapcsán módosították a Büntető Törvénykönyvet: bevezették az „internetes agresszió” törvényi tényállását.