Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium kutatói elindították a koronavírus-járvány kezdetén megismert online járványkutatási kérdőív, a MASZK új változatát. A beküldött válaszok az aktuális felső légúti járványok modellezését segítik – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. Röst Gergely, az SZTE matematikusa, a nemzeti laboratórium szakmai vezetője kifejtette, a Covid-19-járvány elején felismerték, hogy a pandémiával kapcsolatos előrejelzésekhez a szokásos egészségügyi monitorozás mellett az emberek viselkedéséről is friss adatokra van szükség. Az összegyűlt adatokból a járvány alakulásának előrejelzése szempontjából pótolhatatlan adatbázis jött létre, amelynek alapján komoly tudományos publikációk születtek a legjobb folyóiratokban. Az állampolgári önkéntes segítség a világjárvány utáni időszakban is hasznos a kutatóknak. Megfigyelték például, hogy a koronavírus-járvány óta más a szokásos felső légúti vírusok terjedési mintázata. Szokatlan időkben és mértékben okozott járványhullámokat az RSV, az influenza, de a baktérium okozta szamárköhögés is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az európai tűzvészek miatt utazás előtt mindenki legyen körültekintő
Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is mindenki tájékozódjon, illetve legyen körültekintő - tanácsolta Orbán Anita külügyminiszter szombati Facebook-posztjában. A...









